Mozaik kiadó országos levelezős verseny, fizika tantárgy

Ebben a tanévben két diákunk indult a Mozaik kiadó országos levelezős versenyén fizika tantárgyból.
Tóth Levente 8.b osztályos tanulónk az 5. forduló után 30. helyezettként zárta a versenyt.
Cser Dominik 8.b osztályos tanuló 4. helyezettként bejutott az országos döntőbe, ahol 7. helyen végzett.
Gratulálunk a kiemelkedő eredményhez!
A felkészülésben segítették őket szüleik és Berta Attila Lászlóné fizikatanár.

Barátsággal egymásért országos program

Nagyfödémes testvértelepülésünk diákjai látogattak a Városházára. – A Barátsággal egymásért országos program keretében nagyfödémesi negyedik osztályos diákok és jánossomorjai testvérosztályaik találkoztak szerdán városunkban.
A vendégeket Lőrincz György polgármester is szeretettel fogadta a Jánossomorja nevében, bemutatva nekik a városházát, a főteret és a helytörténeti gyűjtemény érdekességeit is. A gyerekeket a nap folyamán a művelődési házban játékok, beszélgetés és friss, ott készült süti is várta.
A diákok a Barátság-stafétát is átadták mindkét suli másodikosainak, hogy folytassák ők is kapcsolatépítést, testvérosztályként.

Lukács Kis Mérnökök Versenye

Az idei tanévben 3. alkalommal került megrendezésre az 5-6. és a 7-8. osztályosok körében a „Lukács Kis Mérnökök Versenye” a Győri SZC Lukács Sándor Járműipari és Gépészeti Technikum és Kollégium szervezésében. A versenyre több, mint 150 csapat jelentkezett, melyből 80-an indultak az 5-6. osztályosok kategóriájában. A verseny 2 otthoni, online fordulóból és 1 iskolai döntőből állt.
Az 1. fordulóban különböző matematikai, logikai feladatokat kellett megoldani.
A 2. fordulóban egy papírból épített hullámvasút pályát kellett készíteni, amelyen egy golyónak akadálymentesen, segítség nélkül kellett végig gurulni. Megadták a pálya maximális méreteit (50x50x70cm) és előírták, hogy tartalmaznia kell a következő pályaelemeket is: kanyar, hurok, tölcsér, emelkedő és lejtő. A pályaelemek megépítését sablonokkal és útmutatókkal segítették.
Készíteni kellett egy Power Point prezentációt is (sablon segítségével), amely az ötleteléstől egészen a kivitelezésig dokumentálta az építés folyamatát. Ezen kívül egy videót is kellett küldeni a hullámvasút működésének bemutatására.
A március 7-én rendezett döntőben az 5-6. osztályosok közül a két forduló alapján a 14 legügyesebb csapat versenyzett egymással a Győri SZC Lukács Sándor Járműipari és Gépészeti Technikum és Kollégium iskolájában, tanműhelyében. Különböző állomásokon haladva kreatív, szakmai, fizikai, informatikai és logikai feladatokat kellett megoldaniuk.
A feladatok alaposan igénybe vették a gyerekek algoritmikus gondolkozását.
Tagiskolánk 6. k osztályos csapata a döntőben az előkelő 7. helyen végzett!
Gratulálunk Göblyös Tamásnak és Bátori Theodornak!
Köszönjük a felkészítést Göblyös Gábor apukának!

Tanulmányi versenyeredmények központi 3-4. évfolyam

Tanulmányi versenyek eredményei 2024-25. Tanév
A Központi Iskola 3. és 4. osztályos tanulói hatalmas lelkesedéssel vetették bele magukat a 2024/25-ös tanévben a tanulmányi versenyekbe, melynek meg is lett a gyümölcse!
Fantasztikus sikereket tudhatnak magukénak!
3️⃣🅰 osztály tanulói:
✔A MatekÁsz országos szervezésű versenyen :megyei fordulóba továbbjutott és a 6. helyezést érte el: Theiler Kristóf
✔A NyelvÉsz országos szervezésű versenyen: megyei fordulóba továbbjutott és a középmezőnyben végzett: Baranyai Nóra
✔A Tudásbajnokság országos szervezésű tantárgyi verseny megyei fordulóján: Magyar nyelvtanból: Baranyai Nóra 3. helyezést, Manczal Dorina 5. helyezést ért el.
Környezetismeret tantárgyból: Szücs Bence 8. helyezést ért el
Matematika tantárgyból: Theiler Kristóf 1. helyezett lett és továbbjutott az országos döntőbe!
✔Zrínyi Ilona Matematika verseny megyei fordulóján: Theiler Kristóf 13. helyezést ért el!
Felkészítő tanár: Erdősné Polgár Ágnes
3️⃣🅱 osztály tanulói:
✔A Tudásbajnokság országos szervezésű tantárgyi verseny megyei fordulóján: Matematika tantárgyból: Körmendi Marcell 21. helyezést ért el.
Felkészítő tanár: Nagyné Kő Mária
4️⃣🅰 osztály:
✔A Tudásbajnokság országos szervezésű tantárgyi verseny megyei fordulóján: Olvasás, szövegértés tantárgyból: Máté Bence 10. helyezést ért el!
Felkészítő tanár: Kondor-Szabó Zita
4️⃣🅱osztály tanulói:
✔Karácsonyi képeslap készítés : Schwartz Zoé, Lőrincz Leila, Gémes Zsófi, Vass Hanna, Sándor Jázmin
✔Énekverseny: Horváth-Rovács Johanna I.helyezett
✔Év madara rajzverseny-Böjti réce: Farkas Dávid, Bellér, Patrik, Schwartz Zoé, Lőrincz Leila
✔Aqua-Gleccser rajzverseny: Horváth-Rovács Johanna –különdíj, Aqua: Gleccser-fotó Sándor Jázmin -III.helyezett
✔Green Suppor-Hulladékhasznosítás otthon: Nemes Orsolya IV.helyezett
Felkészítő tanár: Lőrinczné Kovács Ildikó

Tavaszi pompájában az iskolakert

Iskolakert 2025 tavasz
A téli idő elmúltával, a Klafszky-tagiskola Gazdaszakkörének tagjaival egyből munkához láttunk. Vásároltunk egy kis üvegházat, ezt ügyesen összerakták a gyerekek. Ahogy kitettük a kertbe egyből ültettünk bele egy kis salátát és retket. Poharakba paprika, paradicsom, dinnye magokat tettünk, és ezeket is ebben próbáljuk nevelni. Tél előtt kialakítottunk egy új virágágyást, amibe virághagymákat ültettünk. Most kora tavasszal már gyönyörködhettünk a szép krókuszokban, nárciszokban, tulipánokban. Az eper köré fokhagymát tettünk, hogy elűzzük vele a csigákat. Április elején már répát, borsót, hagymát is veteményeztünk, amik mára szépen ki is keltek már.

Regionális zongoraverseny

Két zeneiskolás tanulónk is indult a mosonmagyaróvári REGIONÁLIS ZONGORA ÉS ZONGORANÉGYKEZES VERSENYEN, melyet a Mosonyi Mihály Zenei Alapfokú Művészeti Iskola szervezett a Fehér Ló Művelődési Házban 2025.04.15-én.
Baranyai Nóra – EZÜST minősítés
Galazka Maja – EZÜST minősítés
Felkészítő tanáruk: Bak Lilla

Diákolimpia, atlétika

Mosonmagyaróvár környéki általános iskolák atlétika diákolimpia egyéni versenyszámokban az alábbi kiváló eredmények születtek és mindenki továbbjutott a megyei fordulóba
Lányok
Kurcsics Regina 300m – 2. hely
Schneider Hanna kislabdahajítás – 1. hely
Bíró Luca Klafszky 100m – 1. hely
Kempf Réka Klafszky 100m – 2. hely
Egyéni összetettben Bíró Luca 2. hely. (versenyszámok: kislabdahajítás, súlylökés, távolugrás, 100m, 800m)
4x100m – 1. Hely (Schneider Hanna, Kurcsics Regina, Kempf Réka, Bíró Luca)
Fiúk: 100m Pap Norbert 2. hely, Horváth Kristóf 3. hely
4x100m 1. hely (Angyal Noel, Horváth Kristóf, Gecse Kristóf, Pap Norbert)

Körzeti vers- és prózamondó verseny Kimlén

Kimlén, a körzeti vers- és prózamondó versenyen a központi alsó tagozat diákjai közül helyezést értek el a következő versenyzők:
– Felsővári Bori; 1. osztály, vers kategória, I. helyezés
– Németh Csenge; 1. osztály, verses mese kategória, I. helyezés
– Lelkes Larina; 2.b osztály, verses mese kategória, I. helyezés 
-Varga Szofi; 2.a osztály, verses mese kategória, II. helyezés,
– Péntek Dávid; 2.b osztály, mese kategória, III. helyezés
Tagiskolánk alsós tanulóinak ügyes versmondásokat, mesemondásokat adtak elő, így szép díjakkal jutalmazta a zsűri őket:
1. osztály
Vers kategóriában Fehér Emma különdíjat kapott
Verses mese kategóriában Pörgei Zsombor különdíjat kapott
2. osztály
Vers kategóriában Fleischer Alexandra Szófia különdíjat kapott
4. osztály
Mese kategóriában Fehér Olivér 3. helyezett lett
Vers kategóriában Janza Bence 3. helyezett lett
Verses mese kategóriában Mátyás Léna 3. helyezett lett

Szolfézsverseny

Izgalmas szolfézs vetélkedőn vett részt művészeti iskolánk négy hangszeres tanulója Kecskés Fanni Sára, Szabó Eszter, Szennyei Béla Balázs és Theiler Szabolcs. A rendhagyó versenyen a szervezők a jelentkezőkből öt vegyes csapatot sorsoltak. Iskolánk tanulói három különböző csapatokba kerültek, akik végül megszerezték az első három helyezést. Gratulálunk a nagyszerű eredményhez!

Erdei iskola

Erdei iskola
1. nap
Ma izgalmas kaland vette kezdetét: 20 diákunk indult el az erdei iskolába, a varázslatos Göbös-majorba! Az első nap során a növények és a vadászat titkaiba vezettek be minket, délután pedig a helyi állatvilággal ismerkedtünk meg. Felejthetetlen élményekkel indult a hét!
2. nap
A vidám hangulatú első nap után, melyet izgalmas számháborúval, tábortűzzel és finom szalonnasütéssel zártunk, frissen és kíváncsian vágtunk neki az újabb kalandoknak. Ma délelőtt egy tanösvénytúrán vettünk részt, ahol megismerkedtünk a helyi növény- és állatfajokkal, majd betekintést nyertünk a lovarda életébe. A délután pedig egy kellemes lovaskocsikázással zárult. A mai napot egy éjszakai bátorságpróbával fejeztük be.
3. nap
Az erdei iskola befejező napja igazán emlékezetesre sikerült! A gyerekek délelőtt kipróbálhatták a lovaglás élményét, ami sokak számára egy új és izgalmas tapasztalat volt. A délután folyamán pedig kreatív kézműves foglalkozáson vehettek részt, ahol makkot ültethettek el. Ezt a kis emléket hazavihették magukkal, szimbolizálva az erdei iskola élményeit és a természet iránti szeretetet.
Ahogy az erdei iskola vezetője fogalmazott: “A makkból remélhetőleg hamarosan csemete, majd idővel olyan fa növekszik, amin majd a saját unokáitok hintáztathatjátok”.
A háromnapos programot egy meglepetés fagyizással koronáztuk meg, ezzel is édessé téve a búcsúzást. Bízunk benne, hogy ez a pár nap tele volt élményekkel minden résztvevő számára!

A költészet napja

Költészet napja alkalmából a RizikóFaktor zenekar megzenésített Gyurkovics-verseket adott elő. A zeneszámok között felléptek a hétfői szavalóverseny legjobbjai: Oláh Mirjam, Theiler Szabolcs, Menkó Nóra, Harasztos Imre Olivér, Németh Nóra, Salamon Blanka, Horváth Márkó, Cser Dominik Ferenc, Buchta Mária és Kecskés Fanni

Nagyfödémesi diákokkal emlékeztünk

Nagyfödémesi diákokkal közösen emlékeztünk a felvidéki kitelepítés napján.
Testvértelepülésünk, Nagyfödémes diákjai látogattak a központi iskolába ma. Az egésznapos program csúcspontja egy közös megemlékezés volt a helyi Ki- és Betelepítési Emlékponton.
Horváth Dániel történelemtanár mesélt nekik a tragikus események hátteréről, majd Lőrincz György polgármester, helytörténet-kutató beszélt az eseményeket átéltek személyes élményeiről, a mindennél fontosabb megbékélésről, és a történelmi tanulságok levonásáról.
Az emlékezők közösen koszorúkat helyeztek el a két település és az intézmények diákságai nevében az emléktáblánál, annál a fánál, ami már a sorsfordító napokban is itt állt.
Április 12. a felvidéki kitelepítettek emléknapja. 1947-ben ezen a napon kezdődött a szlovákiai magyar lakosság Felvidékről való elűzése. Szencről, Nagyfödémesről és Búcsról összesen legalább 67 család és közel 300 ember érkezett szervezetten a mai Jánossomorjára.

Szép Magyar Beszéd Verseny

Iskolánk tanulója, Cser Dominik Ferenc a Szép Magyar Beszéd Verseny félországos döntőjén a Kazinczy-jelvény bronz fokozatát érdemelte ki. Nagyon büszkék vagyunk rád, hiszen már sokadszorra öregbítetted iskolánk és városunk hírnevét!

Költészet napi szavalóverseny

2025.04.07-én került megrendezésre a városi könyvtárban iskolánk hagyományos szavalóversenye. Idén Gyurkovics Tibor verseiból válogathattak a szavaló diákok. A versenyt színesítette Wittmann Elekné Gizi néni szavalatával, aki Varró Dániel Miért üres a postaláda? című versét adta elő a gyerekeknek, valamint a Rizikó Faktor zenekar két tagja adott ízelítőt a városi költészet napi koncertből. A versenyen a központi felső tagozatból és a Klafszky Katalin Tagiskola felső tagozatából összesen 36 diák mondta el az általuk választott költeményt.
5-6. évfolyam
Arany fokozat:
Németh Nóra (5.k), Szakály János (5.b), Zsiga Zsófia (5.b), Harasztos Imre Olivér (6.a), Kecskés Fanni (6.k), Sári Zsombor (6.b), Theiler Szabolcs (6.a)
Ezüst fokozat:
Major-Máró Amira (5.k), Radványi Boglárka (5.k), Fehér-Megyes Zoé (6.b), Horváth Márkó (6.a), Kompis Bence (6.b), Nemes Alexandra (6.a), Németh Balázs (6.b), Szennyei Béla Balázs (6.k)
Bronz fokozat:
Bátori Sophia (5.k), Csatári Alexandra (5.b), Fehér Benett (5.a), Gáspár Kevin (5.a), Lőrincz Aletta (5.b), Lukács Réka (5.b), Nagy Szofia (5.a), Papp Boglárka (5.a), Szabó Eszter (5.k), Bátori Theodor (6.k), Glück Mia (6.a), Máté Viktória (6.a)
7-8. évfolyam:
Arany fokozat: Oláh Mirjam (7.k), Salamon Blanka (7.k), Buchta Mária (8.k)
Ezüst fokozat: Pető Fruzsina (7.k), Menkó Nóra (8.k), Meszlényi Meredisz (8.k), Tóth Levente Sándor (8.b)
Bronz fokozat: Forgó Zita (7.k), Cser Dominik Ferenc (8.b), Kővári Krisztofer Imre (8.b)
Gratulálunk minden résztvevőnek!

Vers- és mesemondóverseny a Klafszkyban

Április elsején rendeztük meg helyi vers- és mesemondó versenyünket.
A következő eredmények születtek:
1. osztályosok között
I. helyezett: Dudás Anna Sára
II. helyezett: Rózsa Noel
III. helyezett: Pörgei Zsombor
Különdíjat kapott: Fehér Emma és Zukál Ájlin
3. osztályosok között
I. helyezett: Fehér Botond
II. helyezett: Gál Dorina Mia
III. helyezett: Sipos Gergő
Különdíjat kapott: Pörgei Benett és Kovács Olivér
4. osztályosok között
I. helyezett: Fehér Olivér
II. helyezett: Mátyás Léna
III. helyezett: Janza Bence
Különdíjat kapott: Földes Kornél és Molnár Levente
Gratulálunk a versenyzőknek!
A legügyesebbek képviselik majd iskolánkat a Kimlén megrendezésre kerülő körzeti versmondó versenyen.